Másrészt
Orbán az Azori szigeteken

A bukás IV.

Orbán meg fog bukni. Mikor és hogyan? Meglátjuk. Vegyünk néhány variációt.

Az egész néhány szépen berendezett irodából indult. Persze nem úgy, mint a Magyarországon nagy számban tenyésző nyilas és nyilasoid lapok faék egyszerűségű szerzői vagy a mérsékelt mandiner.hu antiszemita kommentelői azt elképzelik.

Nagy befektetési alapok vezetői, bankházak elemzői, hitelminősítők szakértői csóválták a fejüket. Hogy sajnos ez így nem megy tovább. Az Audi és a Mercedes nagyrészt leállította az itteni beruházásait dolgozóik jelentős részét elküldték, a német menedzsment evakuálási terve is elkészült.

A gázolaj literje ezer forint körül járt és egész utcák maradtak sötétben, mert mindenütt kikötötték az áramot. A közmunkások az utolsó faleveleit is elsöpörték. A pesti Orbán-Puskás stadionban is jó ha félház összejött, pedig már nemcsak ingyen lehetett bemenni, de ingyen házi pálinkát is osztogattak. És mégsem. Külföldre utazni csak háromévente lehetett, akkor is maximum ötven dollárral a zsebünkben. Ugyan az iskolák gyakorlatilag mind a nagy egyházak felügyelete alá kerültek, ahol minden reggel egy szép imában kellett a vezérről megemlékezni, mégis az Isten és a vezért emlegetésekor egy csúnya szó is elhangozz általában.

A munkahelyeken fizetést általában nem adtak, beindult a cserekereskedelem. Falura jártak battyuzni az asszonyok a vonatok tetején.

És egy szép napon Orbán elutazott az Azori szigetekre és már csak arra vigyázott, hogy arzénmérgezést ne kapjon.