Rendszer-visszaállítási pont

Dési János

Aki piszkálta már számítógépe rendszerprogramját az tudja, elég bonyolult az ahhoz, hogy egy viszonylag egyszerű változtatással is komoly, előre nem látott bajt okozzunk. Ezért a program kijelöl úgynevezett visszaállítási pontokat. Babráltunk egy kicsit a rendszerrel, de nem jött be? Sebaj, keressük meg az utolsó még működő rendszerkonfigurációs visszaállítási pontját és meg vagyunk mentve. Lehet mindent újrakezdeni.

A kérdés csak az, ha egyszer végre megszabadulunk az Orbán vezette Fidesztől – hamarabb lesz ez,  mint sokan most gondolják – akkor hol van az a „visszaállítási pont” ahonnan újrakezdhetjük? Mert az nem kérdés, a Fidesz képviselői durván belenyúltak a társadalom rendszerébe és ezzel nagyon sok bajt okoztak, okoznak. Úgy általában. Mert természetesen, akadnak, akik jól járnak. És nem kevesen gondolják azt, hogy nekik ez így jó, még akkor is, ha egyébként csökken a jövedelmük, a szabadságuk, gyermekeik iskoláinak a színvonala és a többi.

A számítógépes rendszerben található egy olyan pont, ahová visszatérhetünk, mintha mi sem történt volna. De a való világban nincs ilyen, nem lehet a múltat végkép eltörölni. Még ha néha igény lenne is rá.

Nem mondhatjuk azt, hogy akkor holnaptól az úgynevezett alaptörvényt tessék szíves lenni méltó helyére, a kukába helyezni és vegyük elő ismét a Magyar Köztársaság Alkotmányát. Legyen minden úgy, mint 2010 tavaszán. Mert egyrészt az elmúl éveket nem lehet semmissé tenni, másrészt meglehetősen sok honfitársunk ezt nem egyszerűen egy működőképesebb – vagyis demokratikus, a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő - világhoz való visszatérésnek  érzékelné, hanem egyszerűen csak puszta politikai revánsnak.  Vagyis az ezt követő években mást sem tennének, mint készülnének a következő nagy visszavágóra. És akkor alkotmány megint kuka, Nyenyi a falra, alaptörvény  Kerényi Imre képeskönyvével együtt vissza az alaptörvény asztalára. (Kérésre, személyre dedikáltat postafordultával küldünk.)

A bosszú népe

Így aztán bosszú, bosszút követhet, amíg a halál el nem választ minket. Kétségtelenül leegyszerűsíti sokak életét, mert nem kell felesleges programokon, terveken törni a fejüket. Rögtön látszik ki a rossz és ki a jó, elműködget a dolog – más kérdés, hogy mindennek irtózatos társadalmi ára van. Ha a társadalmilag hasznosítható energiák egy jelentős része egymás nyírására megy, akkor a pesti Rákóczi út továbbra is csak egy elhanyagolt, betört kirakatú, koszos, húgyszagú útvonal marad, ahol marcona rendőrök szerencsétlen hajléktalanokat hajkurásznak. A Maria Hilfer Strasse messzebbre kerül tőlünk, mint a Gorenjék nagy évszakában. (Fiatalabb olvasóink kedvéért: a Gorenje egy jugoszláv hűtőszekrény volt. Jugoszlávia egy szomszédos, délszláv ország. A rendszerváltás hajnalán, amikor végre megnyíltak a határok és szabadon lehetett március 15-ét ünnepelni, a praktikus észjárású magyarok, hosszú tömött sorokban mentek Bécsbe Gorenjét venni. Mert ott lehetett kapni.)

Felteszem azoknak a mai és jövőbeni ellenzéki politikusoknak, akik eljutnak majd némi sivatagi vándorlás után a hatalomba – nem lesz ez kérem negyven év, csak legfeljebb soknak tűnik – a legegyszerűbb persze azt lenne, ha azt mondanák a közigazgatás embereinek, az állami cégek vezetőinek, hogy kéretik csomagolni, mindenki ki van rúgva. Aztán jöhetnek a jogi furmányok, miként lehet megszabadulni a fideszes főügyésztől, a bíróságok komisszárjaitól és a többi. Ezzel el is megy jól az idő, jön a következő választás és akkor ezt a garnitúrát söprik éppen ki.

Látható, hogy a Fidesz mostani kudarcainak az egyik fő oka, hogy ellenzékben nem dolgozott ki komoly programot arra, mit is akar majd, ha hatalomra kerül. Mondjuk, komolytalant sem. Mindössze azt tudta, hogy minden hatalmat a Fidesznek. És most ott az a sok-sok hatalom és mit kezdjenek vele. (Oké, akik egy elég szűk, pontosan körülhatárolható gazdasági érdekszövetséghez tartoznak, azok finoman szólva is, igen jól jártak. Nemcsak belenyalhattak a közös mézesbödönbe, hanem nagyjából haza is vitték. Az mostmár az övék és nagyon megszerették, nem adják vissza. Az már szent magántulajdonú bödön. No, ebből is lesz még baja a következő csapatnak.)

Az igazság kedvéért, azt is tegyük hozzá, a mai ellenzék, amikor még kormányon volt, de már látszott, hogy nem tart ez túl soká, szintén nem készült fel különösebben az ellenzéki létre, és ez is igen nagy hiba – de erről majd részletesebben máskor.

Most is csak annyiban hozzuk szóba, hogy a mai ellenzék demokratikus erőinek legalább két szálon kell nagyon keményen nekikezdenie a tervezésnek. Az egyik, hogy a mára kialakult viszonyok között mégis, miként tud a lehető legjobban szerepelni egy következő választáson. A másik, hogy na jó, de mi van egy győzelem másnapján?

A gátlástalan erő

Erőből lenyomunk mindent, aztán majdcsak lesz később valahogy? Vagy megpróbáljuk legalább azokat a honfitársakat megnyerni, akik ha nincsenek ellenünk, akkor legalább már velünk vannak.

Kétségtelen,a  Fidesz ma meglehetősen gátlástalanul, ellenben igen sok innovációval mindent megtesz azért, hogy jó ideig ne lehessen még kiegyezni sem velük.

A hasonlat durva, de a maga módján ettől még jelzi a helyzetet. Olyan rohamosztagosokat helyezett el sok helyen ez a párt, akik mögött a második vonalban felállították a géppuskáikat a politikai komisszárok. Aki nem rohamoz elég lelkesen előre, netán vissza szeretne vonulni, azt a hátsó sorokból lövik le.

Ráadásul egy esetleges kiegyezést igazán megnehezít, hogy a Fidesz, finoman szólva is, kevéssé szavatartó társaság. Ha a hatalmi érdek úgy kívánja, liberálisból pillanatok alatt a szélsőjobbbal is összekacsintó ókonzervatív-jobbos csapat lesz. Ha hétfőn még gazdaságpolitikája középpontjában a magas hiány szerepel, attól még kedden már előjöhet azzal, hogy a legfontosabb az alacsony hiány, aki meg közreműködött a magasban, azt le kell csukni és így tovább. Miként lehet megállapodni egy olyan bolseviki élcsapattal, amelyik ott ült 1989-1990-ben a kerekasztalnál, megegyezett a békés átmenet feltételeiben. Aztán most húsz év után jut eszébe, hogy az mit sem számít. Jól meg kell büntetni a mocskos komenistákat. (És az a mocskos komenista, akikre ők mondják.) Ha valaki megállapodna is e társasággal, azt kockáztatja, hogyha úgy alakul, akkor Orbán és kis barátai, amint összeszedik magukat, durr bele, újrakezdik.

Mindehhez vegyük még hozzá, hogy mit művelt ezen illusztris társaság ellenzékben? Az rendben, hogy onnan nézve nem az a feladat, hogy az éppen aktuális kormány munkáját segítse. De az sem feltétlenül, hogy mindent megakadályozzon, ami esetleg az ország javára szolgálna. (Kormányon ezt tökélyre fejlesztették. A kétharmadhoz kötött adótörvényektől kezdve, a saját embereiket sok-kormányciklusra bebetonozó posztok kialakításig hosszan sorolhatnánk.)

Ámde a klasszikusok szerint békét az ember általában nem a barátaival, hanem az ellenfeleivel köt. A történelemből rengeteg példa hozható arra, hogy a mai magyar politikai életben szembenállóknál egymással sokkal-de sokkal élesebben szembeállók is kiegyeztek egymással.

S azzal együtt, hogy nyilvánvalóan a vásár kettőn áll, a mai demokratikus ellenzéknek össze kell időben állítania azt a listát, hogy melyek azok az ügyek, amelyeknél nincs mese, a visszaállítási pontra kell menni és melyek azok, amelyekben lehet egyezkedni.

Az Alkotmánybíróságot visszahelyezni jogaiba ugyanúgy az első feladatok közé kell, hogy tartozzon,  minthogy az állandó fenyegetettséget jelentő médiatörvényt megszüntetni, visszaadni a bíróságok teljes függetlenségét. A civil szervezeteket meg kell szabadítani az állami gyámkodástól, az önkormányzatoknak ismét önkormányzatokká kel válniuk. A sor hosszan folytatható. De már ez sem olyan egyszerű. Mert jó, adjuk vissza az Alkotmánybíróság jogköreit. De ezek az emberek maradjanak alkotmánybírók, aki vagy maguk is szótlanul asszisztáltak a jogfosztáshoz vagy éppen politikai kinevezettként kerültek oda? S ha maradnak, akkor visszakapott jogkörüket vajon nem arra használják majd fel, hogy ellehetetlenítsék az új hatalmat? Nem tenném értük tűzbe a kezem.

Igen, újra kell, hogy legyen népszavazás – de nem fogja a vesztes Fidesz az új kormány minden reformtörekvését azonnal ellehetetleníteni?

Legyen a dolgozóknak ismét sztrájkjoga. Így van. Csakhogy a Fidesz járszalagjára került szakszervezeti vezetők vajon nem találnak két perc múlva valami nagyszerű indokot egy pár évig elgördülő sztrájkra, amellyel lefékezik utódaik minden előremutató törekvéseit?

És akkor nem is beszéltünk még arról, hogy van,a mit nem is lehet visszacsinálni. A nyugdíjvagyon oda. És azoknak a gyerekeknek, akik az eszement és erőszakos oktatási törvénye miatt megy tönkre az életük, nehéz lesz azt mondani, hogy bocs, akkor visszaadjuk az elvesztegetett éveket.

És mi legyen azzal a jelentős gazdasági potenciával, felhalmozott vagyonnal, amelyet hol ravaszabb hol durvább módon a közösből ragadtak ki?

És akkor még nem is szóltunk arról, hogy milyen kárt okoztak a társadalom lelkében a szélsőjobb szabadjára engedésével, azzal, hogy már-már szalonképessé tették a közbeszédben a zsidózást, a cigányozást.

A győzelem ára és a Hanuka

Igen, mindezekre komoly terveket kellene készítenie az ellenzéknek. A szabad sajtó maradékainak pedig ebből a vitából alaposan ki kellene vennie a részét. Hajrá, barátaim! Jó, tudom, nem olyan egyszerű ez. De egyszer ellenzékben is túl kell lendülni a ki kit győz le amúgy érdekfeszítő játékán. Oda kell feküdni a gályapadhoz és keményen húzni.

Csakhogy mindez így még kevés.  

Akármilyen reménytelennek is tűnik, mégiscsak kellene keresni valamiféle közös visszaállítási pontot. És erre nem látok mást, mint azt, legyen ez a pont a szavazópolgárok lelkében-tudatában az, hogy a demokrácia, a jogbiztonság, a parlamenti köztársaság jó dolog. Nem ideális, ráadásul nálunk meglehetősen kicsi és savanyú. De a mai választékból még mindig ez a legelfogadhatóbb. Igen, sok az igazságtalanság ebben is, rengetegen visszaélnek vele, gyakori a bizonytalankodás, ráadásul közel sem mindig a legjobb győzedelmeskedik. De annak a társadalomnak, amelyik kiismerhető, s nem kényre-kedvre változó szabályok között él, van egy rettentően nagy előnye az összes többihez képest. És ez az, hogy viszonylag alacsony társadalmi költséggel javítja ki a hibáit. Nagy az önkorrekciós képessége.

Attól, hogy Orbán Viktor, vagy bárki más azt gondolja, hogy ő húsz évig fog minimum hatalomban maradni, még nem fog. Akkor sem, ha mindent ennek rendel alá. Ha semmi sem lesz neki drága ezért. Sem érték, sem becsület, sem emberélet. El fog tűnni. Csak bukása neki különösen keserű és szégyenteljes módon megy majd végbe, nekünk meg felettébb sokba lesz.

Akkor már nem jobb becsületesen megbukni egy tisztes választáson? Onnan még van visszatérés.

A demokrácia, a jogállam ügye, a fékek és ellensúlyok rendszere, a szociális érzékenység, az elesettek felkarolása ma nem népszerű. A kormányoldal egy jelentős része avítt  neohorthy korszakkal próbálkozik, kicsiny keresztény mázzal leöntve, amely persze azonnal lemállik, ha valaki hozzáér és kilóg mögüle a nyers hatalomvágy és a pénzéhség. Ráadásul mindehhez irtózatosra felduzzasztott kommunikációs gépezettel rendelkeznek. Amely szerint ez a világok legjobbika. A ki nincs velünk, az az ellenség.

Nemcsak karácsony van most, de a zsidó hagyomány szerint Hanuka ünnepe is. Ez az az ünnep, melyet János evangéliuma szerint Jézus is megült – tehát ismerhető  a keresztény hagyományok iránt érdeklődőknek is. Hanuka arra emlékeztet, hogy egy nagy, erős, elbizakodott hatalmat is le lehet győzni. Egy olyat, amely az élet minden területét a maga uralma alá akarja hajtani, amelyik csak a saját kultuszát tűri el. Ám a számbeli kisebbség győzhet.  Csakhogy Hanuka története meglehetősen véres. Hát nem jobb ezt a „csatát” az urnáknál megvívni?

Ehhez csak azt a „mentési pontot” kell meglelni, ahonnan újraindulhatunk. És ez honfitársaim mégiscsak az, hogy vissza kell térni a demokratikus, a jogállami hagyományokhoz. Talán ez a fideszes kaland most arra jó, hogy megtanultuk, milyen értékek is ezek. Nemcsak a társadalmi-, politikai elit, hanem mindnyájan.

Ha a demokratikus ellenzéknek arra lesz ötlete, miként juthatunk el eddig a pontig, az már fél győzelem.

A másik fele, ha ellenzékieknek és felelős kormánypártiaknak is sikerül megérteni, hogy ebben az egyben egyet kell értenünk. A többin meg majd csak elvitatkozgatunk.