Az orbánizmus megbukott: Névadója, a demokrácia bajnokából zsebdiktátorrá süllyedt dr. Orbán talán egy ideig még képes a székébe kapaszkodni. De nagy jövőt e poszton nem jósolnánk neki. Mennie kell. Neki is és az orbánistáknak is.

Dr. Orbán politikai stratégiája meglehetősen egyszerű volt. Szétszakítani a társadalmat, vitát, széthúzást, harcot szervezni minden területen. Rájött arra, hogy ha elég nagy a társadalmi megosztottság, akkor egy viszonylag kicsi, jól szervezett, összetartó csoporttal (lásd még  J. V Sztalin: A bolsevizmus rövid történetet) meg lehet ragadni a hatalmat. Aztán a kétharmad adta lehetőségekkel visszaélve, egy alkotmányos puccsal, gyakorlatilag egy diktatórikus hatalmat kiépíteni. Miután ez a diktatúra nem szuronyok élén jött létre – bár azért csak megnézném, mire készül a terror-elhárítási központ bőrébe rejtett pretoriánus elnöki testőrség – még a demokratikus érzelmű közönség egy jó része sem vette észre, mekkora  a baj.

Orbán feltüzelt saját híveivel a háta mögött könnyed kézzel foglalt el mindent. Ráadásul saját csapatát jól készben tartotta. Kit mivel fogott, nehéz pontosan megmondani. Úgy általánosságban persze sejtjük, van akinek a zsíros állami megrendelés kellett, mást meg egyszerűen csak ezzel-azzal zsarolni lehet. És persze ott volt az ígéret, hogy sikeresek leszünk és örök időkig mi maradunk, ne tessék izgulni semmiért. Mehet a szabadrablás.

Közben szépen eltűntek a fékek és az ellensúlyok – amelyek nélkül nincs demokratikus állam. A költségvetési tanács jelentéktelenné vált, az Alkotmánybíróság hagyta, hogy paprikajancsik gyülekezetévé tegyék (illetve a bírók egy része kifejezetten igényelte a paprikajancsi statust dr. Orbántól). Az ügyészség, a bíróság, a  számvevőszék, a közmédia orbáni impériummá vált. A gazdaságban szemérmetlenül működtek. Amit lehetett – és igen sok mindent lehetett – csellel, zsarolással, célirányos törvényhozással megszereztek. Száz és százmilliárdokat vágtak a jó nagy zsebükbe, de pitiánernek pitiánerek maradtak. Mert ha valaki ellene szavazott az általuk kitalált repülőtéri névnek, akkor a testület is repült. Nem repülővel. A hivatalából.

És mi, a nép, ezt tűrtük. Sőt, sokan közülünk lelkesedtek érte. „A fenébe azzal a sok felesleges vitával”. Közben a szakszervezetek asszisztálásával gyakorlatilag megszűnt a sztrájkjog, a népszavazás intézménye és a többi.  Még mindig nagyon kevesen emelték fel a szavukat.

Olyan sajtótörvényt fogadtak el, amely a média feletti tökéletes uralom lehetőségét teremtette meg a Fidesznek. Jegyezzük meg, nyugatról sokkal élesebb bírálatot kapott ez a jogszabály, mint itthonról. Aztán az egyházi törvény. Következett a választójogról szóló jogszabály, amely egy ügyes számítógépes modellen alapulva, szinte garantálni látszott a Fidesz győzelmét.  És akkor az alkotmány, meg a hozzácsapott sarkalatosnak nevezett törvények gyakorlatilag betetőzték a diktatúrát. Amelyet kétségtelenül egy szabad választásokon nagyarányú győzelmet aratott párt illetve annak szűk elitje hozott létre.

Sokáig a szabad választás volt a magyarázat, hogy a zemberek ezt akarták. De ha a konyhában kést adok valakinek a kezébe, minden különösebb indokolás nélkül, az valószínűleg azt jelenti, hogy a krumplipucolásra hatalmazom fel és nem arra, hogy elvágja a nyakunkat.  Azt még a Szájerné vezette bíróság sem venné be, hogy, igaz, elvágtam a kuktám nyakát, de ő hatalmazott fel rá, amikor odaadta a kést nekem.

Igen, bejönni látszott az orbáni csel. Egymásra kell uszítani a zemebreket és akkor a híveinket nem zavarja majd a jogfosztás,a  diktatúra kiépülése, a többiek meg nem érdekesek.

Egy szétmorzsolt, erejét és részben hitelét vesztette ellenzék nem tudta megállítani a diktatúrát. De még elég hatásosan a tömegek figyelmét sem volt képes minderre felhívni. Mert a polgárok egy része belefáradt a  szándékosan taszítóvá tett politikába,  más részük, meg nem talált választ a kérdéseire.

Persze gyűltek a sötét fellegek. De sokaknak még eév volt annyi, hogy  az ellenzék, az ellenség ármánya okozza mindezt, kik tudvalevően rárontanak a népükre, amikor lehet.

Csakhogy az önfejűség, a kontrolnélküliség a gazdaságban olyan bajt okozott, amely már kevéssé demokratikus érzelmű honfitársainknak is komoly fejfájást okoz. Az egekbe szökő forint árfolyam a fideszesnek is fáj. Ha beüt az államcsőd Orbán lelkes híve sem kap fizetést, nem lesz benzin az autójába és nem jut a nyugdíjára sme.

A közvetlen egzisztenciális fenyegetés most sokakkal megérteti: Orbánnal nem megy tovább.

De az elmúlt napokban sokat romlott a helyzet. Ma már látjuk, Orbán hű kiszolgálóival sem megy tovább. Dr. Orbán csatlósai hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország ma oda süllyedjen, komolyan szóba kerül az európai intézményekből való kitaszítása.

Ceterum censeo: Dr. Orbánnak mennie kell. Az orbánistáknak is.

Lesz még Magyar Köztársaság.